Keresse szaküzleteinkben idén is a Stollen golyókat!
A német édességnek több változata ismert, ami alapvetően egy fűszeres, sűrű kalács aszalt gyümölcsökkel, amelybe több helyen marcipán is kerül.
A Christstollen – szó szerinti fordítása: Krisztuskalács – egy ismert német karácsonyi péksütemény. Ennek a apróbb változata a Stollen golyó.
A kézzel készült Christstollen valószínűleg Németország legrégebbi hagyományos karácsonyi süteménye. Hivatalosan először 1329-ben a Saale-menti Naumburgban említették, mint Henrik püspök karácsonyi ajándékát. Akkoriban a stollen még csak egy kelt tésztából készült szegényes étel volt az adventi böjt idejére. A mai napig változatlan formája a fehér cukorbevonattal. Mivel a középkorban a katolikus dogmák nem engedélyezték vaj vagy tej fogyasztását böjt idején, a stollen tésztáját is csak vízből, zabból és repceolajból lehetett készíteni.
1491-ben azonban VIII. Ince pápa egy „vajlevélként” (Butterbrief) ismertté vált levélben, engedélyezte olaj helyett a vaj használatát azzal a feltétellel, hogy akik ezáltal „vétkeztek”, azoknak a bűnbocsánatért fizetniük kellett, mely bevétel többek között a Freibergi dóm felépítését is szolgálta. A „vajlevél” kezdetben csak az uralkodóházra és beszállítóira vonatkozott, de érvényét nem sokkal később nagyvonalúan kiterjesztették a lakosságra is. Így tehát jogosan állíthatjuk, hogy egy pápa is közreműködött a stollen ma is használatos receptjének kialakulásában. A hagyomány szerint a szász Torgauban élő Heinrich Drasdo udvari péktől származott az ötlet, hogy az adventi böjtben fogyasztott szegényes kalácsot karácsonyra különböző ínyencségekkel, például aszalt gyümölcsökkel gazdagítsák. Így született meg a böjti kalácsból a ma is ismert ünnepi gyümölcskenyér, s annak golyó változata.