Szórakoztatok, nem mérlegelek

Kiss Ádám, hazánk legismertebb humoristája az a tévés személyiség, akit rajongói hátba veregetnek az utcán

Hazánk egyik legnépszerűbb humoristája Kiss Ádám, a Showder Klub állandó fellépője, aki – a közösségi médiában is – népes rajongótáborral rendelkezik, Youtube videós kalandjait akár milliók is nyomon követik. Nagyon tudatosan építette fel brandjét, amire azóta is vigyáz, miközben szakmailag mindig feljebb teszi a lécet úgy, hogy az általa meghatározott elveket előbbre tartja a könnyű hírnév csábításánál.

All stars dupla előadáson lép fel este több ismert humoristával együtt Kiss Ádám. Ő az utolsó fellépő, ilyenkor „csupán” 25 percet van a színpadon, ímélben váltott üzenetben arra kér, hogy a műsor előtt találkozzunk. Korábban érkezem, s míg várok, a rendkívül szimpatikus Zoli bácsijával beszélgetek a portásfülkében. A sok ismert embert, külföldi sztárt „civilként”, a kulisszák mögött látott nyugdíjas férfi a humoristákra megjegyzi: „Higgye el, ők mind normálisak.” Végszóra megáll az ajtóban Kiss Ádám. „Legmélyebb tiszteletem”, köszön, miközben egyenes gerinccel meghajol Zoli bácsi előtt, majd határozott kézfogással, meleg hangján bemutatkozik.
Apró, talán semmiségnek tűnő momentum mindez, mégis jól érzékelteti, miért gondolják magukhoz közel az emberek az ország egyik legismertebb televíziós személyiségét, akivel nem lehet nem tegeződve beszélgetni.
–    Dupla előadáson lépsz fel. A poénok ugyanazok, patikamérlegre kiszámítottak, vagy gyakran improvizálsz?
–    Nyilván a legjobb formámat szeretném adni mindkét előadás közönségének. Az agyamban kuszáló 50-60 percből kell összegereblyézni egy All stars estre 25-öt úgy, hogy a fellépésnek legyen eleje, vége, mondanivalója és mindenki találjon benne olyan témát, ami tetszik neki. Most nagyrészt a kislányom határozza meg az életemet, úgyhogy a gyerek kerül az előadások középpontjába. Természetesen a poénok változhatnak.
 
–    Ha már egy szóval említetted a kislányodat: a rózsaszín babavilágba milyen érzés volt belecsöppenni?
–    Nagyon szeretem, igazán most kezdek belejönni. Még akár három kislányt is szeretnék. Nagyon védem, féltem őt, amit elárulok róla, az csak a műsorban hallható. Ő tündér mackó. Már most nagyobb szókincse van, mint egy villalakónak.

–    Beszéljünk a pályád kezdetéről! Intelligencia, érdeklődési kör és élettapasztalat nélkül nagyon nehéz egy jó humorú estet összerakni. S ez utóbbiból neked 20-21 évesen, pályád kezdetén nem nagyon volt. Honnan merítettél?
–    Én sem tudom. Ösztönösen viccesen tudtam összefoglalni történéseket, gondolatokat. Már akkor kiszúrtam, milyen jó Fábrynak, meg Badárnak, hogy ők például voltak katonák, s megannyi minden történt velük a kétszer annyi életút alatt, mint velem. Azt mondtam magamnak: nincs gáz, 20 éves vagyok, abból emlékszem 14-15-re és belefogtam feldolgozni az életem. Akkor kezdtem el a megfigyelő observational comedy-t, amikor az még újdonságnak számított nálunk. Ma már ciki, ha valaki a celebekről beszél, de 10-12 éve tök friss dolog volt és hidat képezett az emberek és köztem. A vérvétel és az okmányiroda ablakából kicsit kizummoltam, hogy a híres emberek életét kezdjem el cincálgatni. Kiszel Tündék kerestek meg, Tóth Verák reagáltak és az RTL jogi osztályán volt Gyurcsány-ügyem. Ma már kommentben bárkit: Orbán Viktort, Pumped Gabót el lehet küldeni… Engem a celebek életével való foglalkozás már nem motivál.

–    Nagyon bevállalósnak tűnsz: gondolok arra, hogy van ested, könyved, filmed, pólód, saját videós vlogod…stb. Mennyit mérlegelsz egy-egy új ötlet, terv megvalósítása előtt?
–    Szórakoztatok, nem mérlegelek.

–    Nagyon korán felismerted a közösségi média erejét, most is 465 ezer feletti követetőd van. Hogy érzed, könnyen jött a siker?
–    Ma már egymilliós Kasza Tiborok után nem is tűnik olyan soknak az én követőimnek a száma. Fiatalon, de nem könnyen jött a siker. Fábry Sándor például 44 évesen futott be. Nyolcévente van humorfesztivál, amit megnyertem. Jókor voltam jó helyen. De nap, mint nap tenni kell azért, hogy az emberek szeressenek, visszajöjjenek az előadásaimra, hogy folyamatosan tartsam a szintet. Próbálok kéziféket húzogatni, hogy ne értéktelenedjek el, vagy ne égjek ki. Ugyanezt érzem a Facebook kapcsán. Inkább hármat-négyet posztolok egy hónapban, de mindazt az én poénommal, amit én találtam ki. Nem akarok humorelosztó lenni. Van, aki így ér el sikert. Engem ez nem motivál, sokkal inkább a minőség, mint a mennyiség a fontos.

–    Ennyire odafigyelsz az arányokra a mindennapokban is?
–    Most inkább Instázom, a Facebbokra havi egy megosztást teszek ki. Emellett vannak együttműködéseim, azokat szoktam posztolni.

–    Hogyan gyűjtöd a poénokat? Csendes szemlélő vagy, esetleg most már tudatosan mész bele olyan helyzetekbe, utazásokba – gondolok itt az erdélyi, európai, amerikai útra – amikről tudod, hogy az elhangzott mondatokból, helyzetekből, helyzetkomikumokból később egy műsor áll össze?
–    Magyarországon csendes megfigyelő már nem tudok lenni, külföldön igen. Nem akarom, hogy nagyképűen hangozzon, de ma már itthon egy adott helyzet megváltozik, ha annak részese leszek. Nem azt jeleni, hogy visítva odarohannak hozzám, de a testbeszédük megváltozik. Eltérő, ki hogyan reagál, ha meglát. Egyesek a saját vicceiket mesélik nekem, mások az én viccemet mondják el, tájékoztatnak: ismernek, nem ismernek, alattam jártak, felettem jártak…stb. Én az a tévés vagyok, akit hátba veregetnek az utcán. De ehhez kellenek az életszagú történetek. Reggeltől estig úgy élek, hogy miből lesz poén? Így megyek boltba, így adok interjút, így olvasok, így nézek tévét. De van egy másik oldal, hogy oké, ugorjunk ki négyezer méterről egy helikopterből, vagy menjünk ki Amerikába. Ez utóbbi vékony jég természetesen, mert az ember hiába gondolja azt: kiutaztam Amerikába, s jönnek a poénok, akkor az nincs úgy. De rájöttem, hogyha elengedem ezt az érzést, ha csak „úgy élek” egy másik kontinensen, akkor visszalazulok és jönnek a poénok is.

–    A vlogolás, a filmezés jól áll neked.
–    A filmezést, a producerkedést, az írást szeretem, a vágás a hobbim. Engem ez beszippantott. Látom, hogy Ördög Nóra és Istenes Bence beáldozza a családja intimitását pénzért. Nekem ez ciki. Atomcuki, édes kislányom van, százmilliós like-okat érnék el, ha a családomat megmutatva vlogolnék. Ezt a határt sohasem fogom átlépi! Másfél évig kitartottam ebben is, pedig elég rendesen röpködtek az összegek. Rendszeresen kapacitáltak arra, hogy vállaljak el tévés és rádiós műsorvezetéseket. (Megjegyzem, Ramónával sem mentem el Afrikába…) Ha már felépítettem ezt a brandemet a humor szakmában, akkor nem akarok egy közepes műsorvezető lenni egy közepes műsorban. Megvannak erre az emberek. Lehet, hogy abbahagyom a színpadi fellépéseket, de az később lesz: amikor 50 éves leszek…

–    Tehát annyi idősen, amikor – saját poénodat idézve – a happy és a birthday már különválik…. Visszatérve: nagyon komoly értelmi munka a stand up.  Hogyan tudod magad kiszakítani az állandó gondolkodásból?  
–    Minőségi időt töltök azokkal a minőségi emberekkel, akik engem feltöltenek. Nincsenek sallangok, nincsenek udvarias körök. Én simán belemondom más arcába, hogy „sajnálom, de anyukámat választom helyetted, mert 45 percem van.” Sosem csinálok ügyet ebből. Ha van egy kis időm, akkor azt a családomra, magamra, a projektemre szánom. Feleségemmel eltolt időbeosztásban élünk. Annak is örülök, ha összefutunk a nappaliban. Én éjszakai csávó vagyok, ők meg nappaliak. Két hónapot szabin vagyok egy évben: télen, meg nyár végén. Ilyenkor kicserélődöm, nem lépek fel.

–    Tartasz attól, hogy egyszer elfogy a mondanivalód?
–    Nagyon. A Dumaszínház legnépszerűbb műsorát még nem adtam ki, vágóasztalon van. Ezek után újjal kijönni!? Nyilván, történni fognak velem dolgok, de óvatosan kell adagolnom magam. Sokszor megakadályozok előadásokat, a megsértődések ellenére sem vállalom fel a tripla teltházat. Muszáj tudatosan élni, mert kidőlnék, elfogynék, kiperegnék. Tanultam mások hibáiból.  Fontos, hogy ne kapjon meg mindig mindenki!- tárja szét „kissádámos” mozdulattal a két kezét.