Vitray Tamás gyermekkoráról és pályakezdéséről
Életműdíjat vett át a 85 éves Vitray Tamás, legendás Kossuth-díjas televíziós újságíró a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a legutóbbi Hazám-díjat ítélte oda neki a XXI. Század Társaság zsűrije értékőrző és értékteremtő munkájának elismeréseként. Szintén ebben a díjban részesült Jordán Tamás színész, rendező, színházigazgató. Az átadó ünnepségen találkoztak egymással. Mindig is érezték, hogy rokonszenveznek a másikkal. Itt kérdezte meg Jordán Tamás Vitray Tamást: „Szokott-e vidékre járni?,”. Majd az a válasz érkezett, hogy „Nem nagyon”, amit azonnal meghívás követett. Így jött létre a szombathelyi Weöres Sándor Színházban – ahol Jordán az igazgató – az az est, aminek a vendége a tévés legenda, sportújságíró, főszerkesztő, riporter, kiváló művész volt.
Csak ülök és mesélek
Vitray Tamást nagyon sokan tisztelik és elismerik, de a nagyközönség keveset tud a kalandos gyermekkorról, ahonnan kinőtte önmagát.
– Mindenkinek azt mondom, becsülettel, hogy nagyon szép gyerekkorom volt. Holott például egy nem kívánt házasság eredménye voltam. A házasság már akkor véget ért, amikor én még meg sem születtem. Anyám hatodik hónapban volt, amikor visszaköltözött apámtól a szüleihez. Nem vált el még, de többé nem éltek együtt. Az ok, kissé szappanoperás, s pár évvel korábbra kell visszatekinteni. Anyám fodrászsegéd volt és 17 évesen szerelembe esett egy jobb módú fiúba, akinek a szülei olyannyira nem szerették volna ezt a kapcsolatot, hogy fiúkat inkább elküldték Franciaországba, Párizsba tanulni. Így választották el Annától, anyámtól, aki sokat kesergett emiatt. A tánciskolában azonban szinte az első jelentkezőhöz hozzáment, ő lett apám. A házasság bosszúból jött létre. S miután anyám hazajött szüleihez és idővel a nagy szerelem is hazatért Párizsból, s elgördült a kapcsolat elől minden akadály, akkor voltaképpen ott volt egy kisfiú, aki nem nagyon kellett. Ő voltam én. Ez alapján lehetne dickensi regényt is elképzelni, de én borzasztó boldog kisfiú voltam. Engem nagyanyám nevelt, ami nekem tökéletesen megfelelt, mert imádattal volt irántam. Szinte észre sem vettem, hogy van anyám, mert hajnaltól estig dolgozott a fodrászatban, este pedig találkozott a szerelmével. Kilenc év után elvált apámtól, a fiú szülei beleegyeztek a házasságba. Akkor anyám elköltözött tőlünk. A házassági szerződés azonban tartalmazta, hogy a fiú, azaz én nem lakhatok velük. Anyám férjhez ment és hamarosan megszületett a féltestvérem, s hogy a történet végére tekintsek: ő dr. Vitray János kardiológus. Nagymamám pedikűrös volt, míg meg nem születtem, nagyapám könyvkötőként dolgozott. Isten mentsen attól, hogy bántsam őket, de a világlátásuk, az érdeklődésük valóban roppant egyszerű volt. Apám minden vasárnap jöhetett láthatásra. Ő volt az, aki kivitt az első futballmeccsre. Gamma-Nagyvárad és Fradi-Szolnok kettős mérkőzés volt – emlékezik vissza. – Ott estem szerelembe a futballal. Mániásan elkapott a hangulata és gyerekként belegurultam a sportba.
Háromszor felvételizett a színművészetire
– Gyerekkoromat azért töltöttem a Vígszínházban, mert nagyapa még színházi főellenőr is volt és bevihetett magával. Dénes György, Csortos Gyula, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Mezey Mária játszott a színpadon. A légkör hatására kamasz koromban elkezdtem színi csoportokban játszani és rendezgetni. Azt hittem, ez lesz a pályám. A színművészeti harmadik fordulóján Major Tamás kirostált. Azt mondta: „Maga tehetséges embernek látszik, menjen el egy évre színházhoz tanulni”. Díszletmunkásként dolgoztam. Általában a másfél-két mázsás díszleteket két erős ember viszi. De ha az ember az én méretem, hamar kiderül, hogy a súly rámegy, mert ugye kicsi vagyok. Majd zsinóros lettem. Egy év múlva megint elmentem felvételizni, a harmadik rostán Marton Endre eltanácsolt. Nagyon rosszul memorizálok, állandóan hozzáköltök a versekhez, azért vittem a felvételire Ady: Dózsa György unokája című költeményét, mert az csak 12 soros. Mikor Marton meglátott az ajtóban immár a kétszer harmadik, azaz a hatodik színművészeti vizsgán, azt kérdezte: Dózsa György unokája? Ő is eltanácsolt. Hát, ezért kellett jelentkeznek angol szakra, vagy különben elvittek volna három évre katonának. De egy év után harmadszor is visszamentem, hiába.
A sors – ahogy ő fogalmaz- a tévé felé „penderítette”
Első televíziós szereplése két okból is emlékezetesre sikerült: egyrészt a riporter és Rafel Johnson atléta közti magasságkülönbség miatt, amit a közös képbe kerülés érdekében úgy hidalták át, hogy Vitray sámlira állt. Másrészt Vitray nem tudta, hogy élő adásban szerepel.
– Máig úgy gondolom, a szerencse alternatíva. Az élet felkínál egy csomó lehetőséget, mi választhatunk. A diploma megszerzése után a rádió angol nyelvű adásának szerkesztőjeként esténként felolvastam a híreket. Jött egy lehetőség: vállalom-e, hogy a Népstadionban amerikai atlétákkal készítek interjút a Magyar Televízió számára? Szepesi nem tudott angolul, így kellett valaki más. Az angol nyelvű adásnál ketten dolgoztunk, s amikor csengett a telefon a kollégám nem volt a helyén, én vettem fel a kagylót. Így én készítettem el a népstadionos interjút. Így indult el a pályám.